EFTippek 2009. február
Szeretettel üdvözlök minden új és régi olvasót/hallgatót!
Az ehavi hírlevél tartalma (az egyes témákra kattintva egyenesen a szöveg megfelelő részére ugorhatsz):
EFT Tele-tanfolyam
Rendszeres Kopogtatók Klubja - kétféle tagsági lehetőség!
Februári kopogtató témánk: Halogatás
EFT Tele-tanfolyam (február-március)
Nem szoktam előre tervezni a tele-tanfolyamokat, rendszerint akkor ütemezek be egyet, amikor néhányan megkeresnek emailben, és kérdezik, hogy mikor lesz a következő. Most pénteken, 27.-én indul egy újabb (több információt itt találsz), de utána 1-2 hónapig valószínűleg nem tartok tanfolyamot, mert néhány izgalmas tervemen szeretnék dolgozni. Van még hely, így akit érdekel, csatlakozhat.
Rendszeres Kopogtatók Klubja - "hallgató tagság"
Valaki azzal a kérdéssel keresett meg, hogy ha nem tud részt venni a klubfoglalkozásokon, de szívesen meghallgatná a felvételeket, jelentkezhet-e csökkentett áron. Kicsit gondolkodtam rajta, majd egyetértettem vele. El tudom képzelni, hogy vannak, akik azért nem jelentkeznek, mert még életükben nem vettek részt tele-konferencián, és idegenkednek tőle, vagy nem érnek rá az adott időpontban. Márciustól így bevezetem a "hallgató tagsági" formát (jobb kifejezés nem jutott eszembe rá) havi 3.000 forintért. Ezek a tagok nem vehetnek személyesen részt, de az EFT Fórumról ugyanúgy letölthetik a felvételeket, mint a többiek, és hozzászólhatnak a foglalkozásokkal kapcsolatos beszélgetésekhez. A hangfelvételek 60 napig maradnak a szerveren, így aki márciusban csatlakozik, a februári felvételeket is le tudja tölteni (ill. meg tudja hallgatni). Jelentkezni a hírlevél-értesítőre válaszolva, vagy a Kapcsolatok lapon lehet.
Mai témánk: Halogatás
Mint tudjuk, "a halogatás a tett halála". Gondoltátok volna, hogy EFT-vel megszabadulhatunk ettől a zavaró, de makacs szokásunktól? Az élő példa itt ül a képernyő előtt (vagyis én). Nekem állandóan fenékbe kellett rugdosnom magam, hogy elkezdjek tanulni, vagy elvégezzek egy olyan feladatot, amihez nemigen volt kedvem. Ilyenkor mindent kitaláltam: éhes voltam, szomjas voltam, sürgősen el kellett olvasnom valami mást... Gondolom ismerős a sztori.
A halogatás sok területen hátráltathat minket, és a következő gyakorlatsort mindegyikre adaptálni lehet. Most egyet szeretnék ezek közül kiragadni, mely úgy érzem sokakat érinthet közületek.
Gyakran tapasztalom, hogy valaki elvégzi a tanfolyamot, ill. elsajátítja az EFT technikáját, és a kezdeti lelkesedés után "leereszt", nem gyakorolja a kopogtatást. Nekem is beletelt annak idején néhány hónapomba, míg ez napjaim természetes részévé vált (nem csoda, hiszen Halogató Mester voltam).
Az alábbi gyakorlat segíthet ezt az idot jelentosen lerövidíteni, és elsimítani azokat az akadályokat, melyek meggátolnak abban, hogy rendszeresen kopogtass. Itt most nem igazán fontos, hogy megbecsüljük a probléma intenzitását, ez egy olyan gyakorlat, amit lehet, hogy nem árt többször is megismételni (naponta), egészen addig, amíg rá nem döbbensz, hogy már nem jellemző rád a halogatás. Amúgy kicsit "csavaros" megoldás azért kopogtatni, hogy ne felejtsünk el kopogtatni :))))
Akinek szüksége lenne rá, a kopogtatandó pontok ábráját IDE kattintva megtalálja. Még egy megjegyzés, mielőtt elkezdjük: itt az ideje, hogy a hírlevélben is átálljak arra a sorrendre, amit élőben már régen használok, vagyis a Fejtető ponton kezdem a sorozatot, és így folyamatosan haladok felülről lefelé. Aki szeretné megtartani a "régi" sorrendet, nyugodtan megteheti, nincs jelentősége.
BEVEZETÉS : Végy egy mély lélegzetet, és a Karate pont ütögetése közben ismételd ezt a 3 mondatot:
"Bár ellenállást érzek a kopogtatással szemben, szeretem és tökéletesen elfogadom magam."
"Bár nevetségesnek érzem magam ha kopogtatok, szeretem és elfogadom magam így is."
"Bár amikor csak lehet elszabotálom a kopogtatást, elfogadom magamban ezt az ellenállást, és feltett szándékom, hogy elengedem."
KOPOGTATÓ SOROZAT:
Fejtető:
"Gyakran megfeledkezem a kopogtatásról."
Szemöldök:
"Nincs kedvem kopogtatni."
Szemsarok:
"Halogatom a kopogtatást."
Szem alatt:
"Nem akarok kopogtatni."
Orr alatt:
"Mi van, ha kudarcot vallok?"
Száj alatt: "Mi van, ha sikerül?"
Kulcscsont:
"Talán félek a változástól?" (Megjegyzés: ez egy érdekes téma, valamelyik hírlevélben majd feldolgozzuk. Mindenesetre ha a válasz "igen", akkor erre érdemes kopogtatni külön!)
Kar alatt:
"Ellenállást érzek a kopogtatással szemben."
Végy egy mély levegőt, és menjünk tovább .
Fejtető:
"Senki sem kényszeríthet, ha egyszer nem akarom."
Szemöldök: "Mindig találok előbbre való feladatot."
Szemsarok: "Majd kopogtatok ...."
Szem alatt: "Mi van, ha nem érek el vele semmit?"
Orr alatt: "Mi van, ha sikert érek el vele?"
Száj alatt: "Sose tudom meg, ha nem csinálom."
Kulcscsont: "Miért is ne tehetném szokásommá?"
Kar alatt: "Senki sem kényszerít."
Vegyünk egy mély levegőt, és közelítsünk a pozitív megoldás felé:
Fejtető:
Mi lenne, ha elengedném ezt az ellenállást?"
Szemöldök:
"Akkor is elfogadom magam, ha nem kopogtatok."
Szemsarok: "Miért is ne segíthetnék magamon?"
Szem alatt:
"Akkor is kész vagyok kopogtatni, ha nincs kedvem hozzá."
Orr alatt:
"Miért is ne válhatna rendszeres szokásommá?"
Száj alatt: "Megértem és elfogadom az ellenállást magamban, készen állok az elengedésére."
Kulcscsont: "Örülök, hogy elengedhetem ezt az ellenállást."
Kar alatt: "Alig várom, hogy újra kopogtathassak!"
Hunyd be a szemed, és végy egy mély levegőt.... Egészségedre!
A közös kopogtatáshoz a hangfelvételt innen tudjátok letölteni (jobb gombbal klikk, "Mentés másként" vagy valami hasonló, ha az egér bal oldali gombjával kattintotok rá, akkor elvileg azonnal elindul a felvétel):
FEBRUÁRI KOPOGTATÁS HANGFÁJL: WMA vagy MP3 formátumban
Megjegyzéseiteket, kérdéseiteket, valamint javaslataitokat a következő hírlevelek témájára vonatkozóan most is szívesen fogadom. A Kapcsolatok linkre kattintva, vagy az info @ evadenes.com címen tudtok emailt küldeni, illetve az EFT Fórumon is hozzászólhattok a témához.
Szeretettel:
EFT-ADV, Coach, EFT oktató
ThetaHealing terapeuta
|