Menu |
"eftippek" hírlevél
....................................................................
EFTippek - 2010. márciusSzeretettel üdvözlök minden új és régi, kezdő és gyakorlott kopogtatót! A mai hírlevél rövid lesz. Ülök az üres nappaliban, velem szemben az internet modem és a telefon, ami holnaptól már nem működik ebben a lakásban. Búcsúzom a lakástól, ahol az elmúlt 10 évben laktunk, a régi telefonszámunktól, amihez nem kötődik különösebb szentimentális érték, de mivel nem tudom, hogy az "új" lakásban mikortól aktiválják a telefont és az internetet, így most ezt a szolgáltatást kifejezetten nagyra értékelem. Az utóbbi két-három hétben az életünk a költözés körül forgott. Szerencsére ugyanebben az házban sikerült másik lakást találnunk, így sok szempontból egyszerűbb volt a holmink mozgatása. A költözés remek alkalom arra, hogy megszabaduljunk azoktól a dolgoktól, amikre már nincs szükségünk, aztán második körben (amikor kiderül, hogy a másik helyen kevesebb a pakolóhely) búcsút mondjunk még több mindennek, amire ugyanúgy nincs szükségünk, csak hát "még jól jöhet valamikor". Felszabadító érzés elengedni a ragaszkodást bizonyos tárgyakhoz :) Az ehavi témánk már korábban eszembe jutott, egyik levélíró problémája kapcsán, de jól illik a fentiekhez: ragaszkodásunk a problémánkhoz. Még mielőtt azt gondolnád, hogy "ugyan már, miért ragaszkodna bárki is a problémájához, örül, ha megszabadulhat tőle", elmondom, hogy ez legtöbbször nem tudatos. Ragaszkodhat hozzá például azért, mert "hozzá nőtt", már nem is tudja ki lenne ő enélkül a probléma nélkül (vagy azonosítja magát vele - ez gyakran előfordul krónikus betegségeknél). Meghúzódhat a ragaszkodás mögött valamilyen másodlagos előny (pl. ha meggyógyulok, elveszítem a rokkantnyugdíjamat, és vajon találok-e munkát... vagy: ha lefogyok új ruhatárat kell vennem, és erre nincs pénzem). Az is lehet, hogy a problémánkat szüleinkhez vagy más családtagunkhoz való ragaszkodásból nem tudjuk elengedni, tudat alatt szolidaritunk a sorsukkal és úgy érezzük, hogy sorsközösséget kell vállalnunk velük. Ez csak néhány példa, hosszan sorolhatnám még a lehetséges okokat. Ha szeretnéd tudni, hogy vajon ragaszkodsz-e a problémádhoz, kérdezd meg magadtól: - Ki és mi lennék enélkül a probléma nélkül? Milyen lenne az életem? - Milyen előnyöm származhat abból, hogy ez a problémám? (Mi a pozitív oldala?) Milyen hátrányom származhat abból, ha elengedem a problémát (ha megoldódik a helyzetem, ha már nem félek többé, ha lefogyok, stb.)? Úgy gondolom, hogy akkor is érdemes néhány kört kopogtatni a probléma elengedése érdekében, ha nem vagy biztos abban, hogy tudat alatt ragaszkodsz hozzá. Ártani nem árthat :) Az alábbi gyakorlat nagyon általános lesz, hiszen az a célja, hogy minél többeknek segíthessen. Jó ötlet lehet a problémával való kopogtatás végére beilleszteni, vagy úgy alkalmazni, hogy kiegészíted a saját szavaiddal, konkrét kifejezéseiddel, melyek a TE helyzetedre vonatkoznak. A "probléma" szót is behelyettesítheted az adott konkrét megnevezéssel. Bevezetés/Ráhangolódás: a Karate Pont ütögetése (vagy az Érzékeny Pont masszírozása) közben ismételd el az alábbi mondatokat: "Bár ragaszkodom a problémámhoz, így is szeretem és elfogadom magam." Kopogató sorozatok: Fejtető: "Nem tudom elengedni ezt a problémát." Szemöldök: "Valamiért ragaszkodom hozzá." Szemsarok: "Régi ismerősöm." Szem alatt: "Talán valami előnyöm is származik a megtartásából." Orr alatt: "Ez az én problémám." Száj alatt: "Senki nem veheti el tőlem." Kulcscsont: "Ragaszkodom hozzá." Kar alatt: "Talán üres lennék nélküle." Mély levegő ... folytatjuk: Fejtető: "Valóban szükségem van erre a problémára?" Szemöldök: "Mi lenne, ha elengedhetném?" Szemsarok: "Ki akadályoz meg benne?" Szem alatt: "Talán megengedhetem magamnak, hogy elengedjem a problémámat." Orr alatt: "Elengedem a ragaszkodást hozzá." Száj alatt: "Ez a ragaszkodás nem enged előrelépni." Kulcscsont: "Hozzám nőtt a probléma." Kar alatt: "Elfogadom, hogy elengedhetem." Mély levegő ... Fejtető: "Ez a probléma nem szolgál engem." Szemöldök: "Lehet, hogy eddig szükségem volt rá valamiért." Szemsarok: "Most úgy döntök, hogy elengedem." Szem alatt: "Nyugodtan elengedhetem a problémámat." Orr alatt: "Nélküle is biztonságban vagyok." Száj alatt: "Elfogadom a változásokat, amik ezzel járnak." Kulcscsont: "Megengedem magamnak, hogy a probléma nélkül élhessek." Kar alatt: "Elengedem a problémámat testem minden sejtjéből." Mély levegő..... Egészségedre! A FENTI KOPOGTATÓ GYAKORLAT HANGFELVÉTELE:
A letöltéshez kattints a jobb oldali egérgombbal ide: MP3 letöltés Szeretettel:
N. Dénes Éva, EFT Cert-I |
| A korábbi hírlevelek archívuma: KATT IDE |